A hazai ipar támogatása nemcsak a hazafiúi, hanem a honleányi kötelességek részévé is vált 1844–1845-ben. Garay dala ez utóbbinak egyik első verses megfogalmazása.

A mozgalom népszerűsítésében jelentős szerepet játszó Batthyány és Károlyi grófnőkre számos cikk és tudósítás a honleányi kötelesség teljesítésének mintaképeiként utalt 1844 végén és a következő év elején. Az Életképek 1844 november végi divattudósítása szerint a színházba látogató két hölgy honi gyártmányú anyagokból összeállított egyszerű ruházatában „a’ valódi honszeretet fényében tündökölt minta- ’s lényképe gyanánt mindazoknak, kiket, fájdalom, nem gyulaszt e’ láng ’s kiken fájdalmas érzettel csak szánakozhatunk e’ mostohaleányi ragaszkodásuk miatt, mellyel azon országhoz viseltetnek, hol születtek”. Ha – zárta gondolatmenetét a szerző – a magyar nők mind követnék a példát, „’s kötelességünkké tennők a’ komoly-szilárd akaratot és kitartást e’ határzat mellett”, egy év múlva nem lenne szükség Védegyletre. (Életképek, 1844. november 27., 724.)

A főúri hölgyek példája a következő hónapok báli és divattudósításai szerint számos követőre talált. Egyetlen példát kiemelve: a Zalaegerszegen december 2-án tartott bálról az Életképekben megjelent beszámoló szerint „a’ hölgyek egytől egyig mind magyar szövetből készült kék karton-ruhában jelentek meg, és ők mégis olly bájosak valának, oh, ezerszer bájosabbak, mint egyébkor, mert keblök a’ részvét gyöngyeivel volt fölékítve, ’s egész lényökön foszlányos selyem ’s csipke helyett a’ honleány buzgó hazaszeretete csillámlott”. (Életképek, 1844. december 18., 819–820.) Az idézett szövegrész vége akár válasznak is tekinthető a Garay magyar leánya által feltett kérdésre: „’S a’ honi kelme, mellyet öltök, / Tán rútabbul takar?”

A magyar leány a párválasztásra vonatkozó fogadalma („De kit szivem választ, magyar fi, / És honfiú legyen!”) szintén összefüggésbe hozható a védegyleti mozgalommal. A Védegylet ügyében agitáló Beöthy Ödön 1844 decemberének közepén Nagyváradon tartott beszédében a külföldi eredetű termékek vásárlásáról való lemondás gazdasági hasznosságának hangsúlyozásán, illetve az abban megmutatkozó honleányi és hazafiúi erény magasztalásán túl mint a párválasztás tekintetében is meghatározó jelentőségű szempontról beszélt a mozgalom tettleges támogatásáról: „Ha ifjú volnék, egy olly hölgyet soha nőül nem vennék magamnak, kin idegen föld piperéjére ismernék. – Nemde az a’ czélunk, hogy mi nektek tessünk, és ti nekünk viszont. Mi férfiak tehát ezennel kijelentjük, hogy ti nekünk ezután csak honi kelmében tetszhettek és fogtok tetszeni.” (Vö. Életképek, 1844. dec. 28., 848–849.) A Jelenkorban olvasható beszámoló szerint a mozgalom mellett agitáló Kossuth Pest megye 1844 novemberi közgyűlésén kijelentette, a honi ipar támogatásában buzgólkodó egylet csupán annyit vár el az ország polgáraitól, hogy „minden jobb honfi néhány éven át ne vesse meg a’ honi gyártmányt azért, mivel durvább a’ külföldinél; néhány év múlva már leendenek finom szöveteink is”. Az új divat elterjesztésére pedig Beöthyhez hasonló módszereket javasolt: „Mondják ki csak lelkes hölgyeink, hogy termeik nem tárvák más mint így öltözött hazafiak előtt, ’s a’ magyar ifjú mondja ki: hogy tánczra nem hí föl mást, mint a’ haza javát tettleg pártoló honleányt, szóval váljék csak divattá a’ honi úgy mint eddig divatszerű volt a’ külföldi”. (Jelenkor, 1844. november 28., 570.)

A védegyleti mozgalom a magánéletre (szerelem, párválasztás, családi viszonyok) gyakorolt hatása több szépirodalmi mű témáját adta ezekben az években (Kelemenfy László Egy font Pannonia-gyertya című elbeszélése, illetve Degré Alajos Eljegyzés álarcz alatt és Vahot Imre Éljen a honi! című darabjai).