Föl, hazádnak védletére,
Honfiszív és honfikar!
Még eddig meg tudta védni
Szép hazáját a’ magyar!
A’ törökkel vagy tatárral
Kell-e vínunk? kérdezed, –
Nem! a’ honi műiparnak
Védelmére fogj kezet!

Ősidőkben vad tatárság
Harczra hítt és dúlni jött;
Most a’ síma fényüzés áll
Házad és kapúd előtt,
Mint barát kér bebocsájtást,
De te nézd mint ellened  ̶
És a’ honi műiparnak
Védelmére fogj kezet!

Ősidőben kardot edzél,
’S vértül ázott lobogód;
Most a’ kardot és a’ zászlót
Mint iparműt magad ódd,
Hogy mit önkezed csinálhat,
Pénzért azt mástól ne vedd;
Föl tehát, a’ honiparnak
Védletére fogj kezet!

Ősidőkben vérrel szerzéd
’S azzal védéd szép hazád;
Vér helyett most munka kell csak,
Fölkarolni, a’ mit ád.
De a’ munka csak ugy áldás,
Ha remélhet keletet;
Föl tehát, a’ honiparnak
Védelmére fogj kezet!

És mi az? mivel kecsegtet
Ez ellenséges barát?
Kéjes ízt igér az ínynek,
Testnek ékszert ’s szép ruhát,
Nézz körül, nem kapható-e
Itthon mindez éldelet, ̶
Ha a’ honi műiparnak
Védelmére fogsz kezet?

Szent a’ föld, mit őseidnek
Vére szentesíte meg, –
És ha csak szentek volnának
E’ lapályok, e’ hegyek!
Ím de dús a’ föld növénye,
’S ha kéjelgő ínyedet
Nem csiklandja még eléggé –
Védelmére fogj kezet!

És az ékszer? – hol van ország,
Mellynek több bányája van?
Hol hegyekben és folyókban
Egyiránt bő az arany?
Három ország fényüzését
Láthatja el ékszered,
Csak a’ honi műiparnak
Védelmére fogj kezet.

’S a’ ruhára nincs-e nyájad,
Kecske és juh, mint az ár?
És ha kell, selymét odadja
Néked is a’ kis bogár!
De hogy az csinos virágul
Ékesítse testedet,
Kell, hogy a’ honi iparnak
Védelmére fogj kezet.

’S légy, minő e’ kis bogárka,
Fonj magadból fonalat,
Fond magad rá, gombolyítsd be
Vele rajta honodat,
És a’ hon három szinével
Sződd belé ez egyletet –
Hogy ügyében honfi, honlány
Egyiránt fogjon kezet!

Föl, hazádnak védletére,
Honfiszív és honfikar!
Még eddig meg tudta védni
Szép hazáját a’ magyar!
Sem törökkel, sem tatárral
Nem koczkázod életed, –
Csak a’ honi műiparnak
Védelmére fogj kezet!