A magánélet és az iparvédelmi mozgalom kapcsolatáról nem csak szépirodalmi szövegekben lehetett olvasni ebben az időszakban. Az Életképek pozsonyi levelezője 1845 elején örömmel számolt be arról, hogy a város hölgyei között nagy sikert aratott a lap korábbi divatképén látható „fekete magyar fejék”, az országos mozgalom (közéleti) sikerét pedig annak (mint „hátországhoz”) a magánélethez való kapcsolódásán keresztül magyarázta: „Az embernek szíve repes örömében, midőn látja a’ női keblet hazafiúi érzelemtől hevülni, […] midőn tapasztalja, mikép azon nők közt, kiknek szerénység tiltja a’ védegyleti íveken nevükkel ragyogni, e’ jótékony egyesületnek legbuzgóbb híve találkoznak, kik fenséggel megvetve az őket boltaikba fogadó védegylet elleni kereskedők rosszul takart gúnymosolyát, szigorú törvényt szabnak maguknak, csupán honi gyártmányokból fedezni szükségeiket. Illy tünemények, barátom, ámbár a’ házi-élet csendéből fejlődnek, előttünk nem parányiak, kik tudjuk, hogy hazánk szebb jövőjének csírái illy életjelekben rejlenek.” (Vö. Életképek, 1845. március 1., 288.)

A gyermekekre az iparvédő mozgalommal kapcsolatban ugyan ritkábban találni utalásokat a korabeli szövegekben, de azért erre is akad példa. A Pesti Divatlap 1845-ös első számában a Budapesti szemle rovat szerzője az ünnepi időszakra utalva a következőket írta: „A házastársak az által derítenek most legnagyobb örömet családi életökre, ha egymást, vagy gyermekeiket hazánkban készült ajándékokkal lephetik meg, mi a honszerelmi kegyelet legnemesebb érzelmeit tanúsítja.” (Pesti Divatlap, 1845. január 1., 16.)