Pajor István (1821–1899) epigrammája a Védegylet programjában kiemelt jelentőségű textilipar fellendítése és a hazai vásárlók belföldi termékekkel való ellátása érdekében tervezett gyáralapításokról szóló hírekre reagál. A lapokban már 1844 végén többször olvasható volt a panasz, hogy nem áll rendelkezésre minden típusú textíliából a honi kelméket vásárolni kívánó (elsősorban) hölgyközönség igényeinek kielégítésére elegendő mennyiség. A Pesti Divatlap november közepén a probléma belátható időn belüli megoldásának reményével kecsegtette a belföldön előállított anyagokból készült ruhákra vágyókat: „Eddigelő legnagyobb panasz volt volta az a nők részéről, miszerint kivéve a bársonyt és selymet, úgyszólván semmi másnemű szövetet nem kaphatnak öltönyeikre. De e panasz is meg lesz szüntetve, mert örömmel mondhatjuk, hogy a derék gróf Károlyiné egyedül a nőruhák számára megkívántató kelmék számára egy, már nem sokára működendő gyárat állít, mellyből nagy mennyiségű nőruhakelme fog kikerülni. Addig is bár legalább a szabása lenne magyaros, hölgyeink öltözetének.” (Pesti Divatlap, 1844. november 17., 112.)

A hazai textilipar a Védegylet általi támogatásának gazdasági hatásáról lásd:
John Komlós, A Védegylet, Történelmi Szemle, 1981/1, 51–57.