Pajor István (1821–1899) epigrammája nem szorul különösebb magyarázatra; célpontjai azok az egykorú sajtóban is gyakran korholt „külföldieskedő” hölgyek, akik nem voltak hajlandóak honi termékeket vásárolni. A belföldi termékek vásárlását, különösképpen a honi kelmék viselését a honleányi és hazafiúi erények megnyilvánulásaként dicsérő szövegek tömegével idézhetők az 1840-es évek közepének sajtójából. Az ezzel kapcsolatos közhangulatot jól érzékelteti a Honderü Társaséleti Szemléjének egy 1845 elején közölt szövege. A hazaszeretet túlzásait kárhoztató írás apropójául két, a szerző állítása szerint a közelmúltban a pesti Váci utcán történt szégyenletes eset szolgált. Az egyik történet szerint jól öltözött fiatalemberek csoportja inzultált egy hazafelé igyekvő nevelőnőt: „»Ejnye be czifra szoknya« szólal meg egyikök; »pedig fogadom, nem is védegyleti« mond a másik; »jere pökjük le« szólt ismét amaz, s a szó azonnal tetté is lőn.” A másik történetben két kísérő nélküli úrhölgyet ért hasonló atrocitás: „A vácziutczában néhány fiatal ember kerül köréjök, trágár beszédeket forgatva piszkos ajkaikon, a nőket gyorsabb sietésre kényszerítőket. Idő telt, míg ezek a szemtelen kísérettől menekültek, s íme honn a fönebb említett módon beundokítva találák felruháikat, mellyek ama betyárok’ szemeit hihetőleg azért sérték, mert nem kék kartonbul készülvén, nem védegyletinek tarták.” (Vö. Honderü, 1845. febr. 18., 139.)