Pajor Istvánnak (1821–1899) több, a Védegylet ügyéhez kapcsolódó epigrammája jelent meg az 1840-es évek közepén. A Diák-magyarkák 16. számú darabjában a „belipar” támogatásának kérdése közvetlenül ugyan nem jelenik meg, ám 1844 utolsó hónapjaiban a Védegylet a belföldi termékek (a ruházat esetében a „honi kelmék”) vásárlására vonatkozó felszólítása gyorsan kiegészült az öltözet magyaros szabását illető elvárással. A Pesti Divatlapban 1844 októberének elején megjelent Fővárosi hírek a jövő század közepén című, az 1950-es évek Budapestjének képét lefestő írás a védegyleti eszme diadalával a nemzeti kultúra és divat győzelmét is összekapcsolta:

„Fővárosunkban már 10 posztógyár s 8 selyemgyár létezik, s a külföldiek mégis panaszolkodnak, hogy a belföldi vevők minden gyártmányt elkapdosnak orraik elől. […] végre, mi szinte erős tényezője a nemzetiségnek, még a ruha, a viselet is – melly egykor, mint régi képekből tudjuk, majdnem egészen külföldies volt, – most általában magyaros, a néhai frakk és rokk helyett mindnyájan nemzeti szabású köntöst viselünk, bajszunkat, szakállunkat megnövesztjük, s mivel, lovagias nemzet utódai lévén, köztünk a lovaglás ismét felkapott, s a divatból kikopott deutsch és française helyett most már csak toborzót lejtünk, – csizmánkon sarkantyút viselni nem pirulunk, mint elődeink száz év előtt.” (Vö. Fővárosi hírek a jövő század közepén: Tehát 100 év múlva, Pesti Divatlap, 1844. október 6., 9–10.)

A kortársak számára úgy tűnhetett, hogy az írásban megfogalmazott kívánság igen hamar valósággá válhat; a védegyleti mozgalom támogatására rendezett bál előkészítéséről szóló november végi tudósítás szerint az azon „résztvevők leginkább belföldi kelmékből készített s magyar szabású öltönyökben fognak megjelenni” a nemzeti táncvigalmon. (Vö. Életképek, 1844. november 24., 123.) A Honderü 1844 októberében megjelent egyik divattudósítása leszögezte, hogy mivel a „hon lelkeseinek” figyelme a honi gyártmányok felé fordult, ezért Divat rovatnak kötelessége az ezzel kapcsolatos legújabb fejleményekről tudósítani. Az írás ezért beszámolt a Koch és Fritz Antal gyártotta hazai divatcikkekről, ám a szerző (Linda) megjegyezte, hogy sajnálatos módon a ruhadivatban továbbra is a külföldies szabás az uralkodó. A nemzeti jellegű öltözetekre vonatkozó közigény létét a cikk egy állítólagos olvasói levélre hivatkozva támasztotta alá, amelynek írója (Nemes Amália grófné) többféle érvet is felsorakoztatott a magyaros szabás újraélesztése mellett. A levél szerint a honi kelmék viselése dicsérendő hazafiúi/honleányi cselekedet, ám nem kell megelégedni ezzel:

„Hát még akkor milly dicskoszzoru körítné a magyar hölgy s férfi’ halántékát, ha elég erős lenne párisi divatalakok helyett magyar szabású köntösöket viselni; mellyek nem Franczhon’ piperkőczeit tüntetnék elő frakk, redingot, meg szürke zsákjaikkal, sem a nőnem’ megannyi idegennemű cziczomáit, hanem magyart magyar öltözetben, természetesen igazi, s nem elferdített magyar szabásúban. Merem állítani – mond továbbá a tisztelt grófné – hogy az átmenet soha nem volt s nem is leend olly könnyű, s szemre olly erőltetésnélküli, mint most”.

Állítása szerint ugyanis az európai divat jelenleg hasonló mintát követ: „De mivel az idő gyorsan halad, lehető, hogy soha többé ezen tárgyra vissza nem térend, s a magyar idegen nemzetek’ burkaiban énekli s torzítja továbbra is a magyar nemzetiséget. Vajha fölébredne e tárgyra nézve is már valahára a magyart jellemző nemes büszkeség – s vetné meg a külföldieskedést. Tegyék szívökre magyar uraink kezöket, nem ver-e melegebben, nemzetiebben szívök a nemzeti öltöny alatt, s nem emeli-e az kedvezőleg a csak közepes szépségű keleti vonásokat is? Bizony sokkal inkább, mint másféle divatos öltözékek, mellyek magyar arczhoz egyátalában nem illenek.” (Vö. Honderü, 1844. október 12., 246.)

A Pesti Divatlap 1844 novemberének elején közölt Műmellékletét Pesti magyar divat címen adta közre. A képhez fűzött magyarázat a magyaros szabású öltözetek elterjedését az eredeti nemzeti karakter visszanyerésének elemeként azonosította: „Essék bár milly nehezen a kezdet, mi bátran állunk elő azon kívánattal: hogy legyen már köztünk valahára magyar divat is a ruhaviseletek sokféle nemeiben, mint volt azelőtt, midőn még az elkorcsosodás nem vetkőzteté ki a magyart eredeti, szép, nemzeti öltönyéből”. A divatképet magyarázó pedig elég világosan fogalmaz abban a tekintetben is, hogy mi a viszony az anyag és a szabás között: aki hazai gyártású anyagból készült ruhát hord, az hű a hazájához (patrióta), ám aki a honi kelméből magyaros szabású öltözetet készíttet, az a nemzetiség iránti elkötelezettségét is kinyilvánító igaz magyar:

„Tekintsetek, hazám hölgyei, mai divatképünkre, s bizonnyal szebbnek fogjátok találni ezen magyar tarajos főkötőt, mint bármelly divatárusnő idegen szabású Visit-Negligée-Hauben-jait, Hut-jait, és ezen, a derék magyar hölgy derekára olly szépen simuló, s igen ízletes nőzeke is kétségkívül jobban fog nektek tetszeni, mint bármelly külföldies alakú crispin és mantel. – S nézzétek ti is, hazámfiai, mai divatképünk férfiöltönyét s nem lesztek e hajlandóbbak illy nemzeties, szép szabású téli burkonyt viselni, mint bár mi fajta idegen formájú kaputot. Hát ha még mindezt belföldi kelméből készülve veenditek magatokra, már akkor csakugyan büszkébb önérzettel mondhatjátok: íme igazi magyarok, hű honleányok, hű honfiak vagyunk! – Viseljünk hát magyar ruhát, magyar kelmékből; e részben is emeljük a kedves hon javát, s feleljünk meg nemzetiségünk kívánatainak emberül!”

A közlemény szerzője szerint a nemzeti szabású viseletek visszatérésére a belföldön készült textíliák „divatja” a legjobb alkalom, „mert magyar kelméből viselni idegen szabású ruhát, épen olly fonákság, mint magyar öltönyt külföldi kelméből csináltatni és hordani”. (Vö. Pesti Divatlap, 1844. november 10., 96.) Mint az idézett szövegekből látható, Pajor epigrammájának megjelenésekor a honi kelmék vásárlásának (patrióta) elvárása már kiegészült a magyaros szabás (nemzeti, nacionalista) igényével. Az ez utóbbi hiányán gúnyolódó vers ezért – noha közvetlenül nem utal a Védegyletre – szorosan kapcsolódik az iparvédő mozgalom alakulástörténetéhez. (A védegyleti mozgalom és a divat kapcsolatáról lásd Lukács Anikó, Nemzeti divat Pesten a 19. században, Bp., Budapest Főváros Levéltára, 2017, 81–97.)