I.

Civilisatiónk

Verset, de nyerset írok, mert e’ hon
A’ nyers terméknek bővében vagyon.
Én Istenemnek áldott szent fija!
Való, hogy úgy kifejlett Hunnia?
Hogy olly nagy a’ civilisatio,
Mint ábrándozva elmondjuk?

                      Echó.                          O! O!

A’ műipart mi nézi, illeti:
Szemünkre senki nem térítheti,
Hogy ebben nem mi állnánk legelől,
Kivált ha tud a’ kutyabőr felől,
Ezt olly jól tudjuk elkészíteni,
Hogy a’ ki merne kisebbíteni;
Majd megmutatnók,
Hogy a’ gúny nem bók.
Ki a’ magyarnak bókocskát csinál,
Annak díjában kutyabőrt kinál. –
Látjátok azt a’ viszketeg
Embert? az arcza, mint a’ pöfeteg;
Az törvénytudó,
Ez országfutó.
Nagy könyv előtte,
Ebbőrbe kötve;
Abból egész nap mormol bő igét,
Védvén a’ jogok legszentebbikét;
Ki volna más e’
Nagyszívű bátor,
Mint egy prókátor?
Míg fedte a’ bőr a’ jó állatot,
Az élő állat föl nem kaphatott.
Kenyérhaj ’s üres koncz jutott neki,
A’ rosz cseléd ebrúdon hányta ki.
Hűséges voltát el nem ismerék,
Bár volt az udvar leghivebb őre;
Ha rút idő volt, házból kiverék:
’S őriztetik most ereklyebőre.
Ha életében őrzé javaid,
És halva bőrén irvák jogaid,
Kiméld, ha látod, a’ szegény ebet,
Hisz ez amannak utóda lehet.

A’ műiparból a’ kereskedés
Fejlik, mint szóból a’ verekedés,
De a’ magyar nem úgy tesz, mint a’ britt,
Melyet szigetjén nagy tenger körit;
’S egész világra portékát viszen,
Ha vette egyen, árulja tizen.
Mert rajta hagyja nem szennyét kezének,
De csinyját bínyját alkotó eszének.
Nem, a’ magyar nem úgy kereskedik;
Ő házasul avagy pereskedik.
Nincs pénz? vagyon leány gazdag, a’ kivel
Boldog lehet, bár semmit nem mivel.
Mert élre vannak verve aranyi,
Polgárleányka ’s tud zsugorgani.
Az apja mindig egyfélével élt,
Egy öltözetben töltött nyarat télt;
Ingén kabátján porzott a tobák;

Az illyen lények nemde ostobák? –
Minden kis fillért, mellyet kiadott
Előbb fogához vert, koczogtatott.
Minden garasra, a’ melyet bevett,
Miként a’ rabra, kettős zárt vetett.
Igy a’ leányka jól áll, ’s a’ mami
Egyet sohajt, „még kéne valami!”
És lelke teste vágya úri rang,
Ez a’ kinek nincs, félbitang, csatang.
’S jő egy fiscalis,
Egy talis qualis;
’S milly szép a’ jövő!
Mert úri a’ vő.
És megvan a’ rang, megvan kelleme,
Igen, de mellytől futni kellene.
Most a’ nagyasszony, ha nem éhezik,
A’ tensurral egy tálból sem eszik.

Más mód magyarnak pénzre tenni szert,
Vén leveleikből kezdni perre pert.
Hány jó magyarnak van bőven pere,
’S nincs naprul napra biztos kenyere.
A’ sok actio,
Executio.
Oppositio,
Repositio,
Mindannyi o! o!
A’ vér a’ vérrel mindig háborog,
„Enyim, tiéd” mi kérdésben forog.
’S az a’ tulajdon legszentebb joga,
Hogy várhat addig gyermek ’s unoka,
Míg a’ mi rája néz, kezébe jő.
– Ördög, prókátor egy bordába sző –
Igy a’ kinek ősökrül volna, sincs;
Igaz jószág! de mellynek párja nincs.
Törvénykezünk rá, ’s vesztünk általa;
Ez az igazság szép diadala!

Rosz gazda vagy te, fajtám, nemzetem!
Mulatságod sehogy sem szeretem.
Törvényed oszt, mint kártyakeverő;
Mindenki azzal játszik, a’ mi jő.
Pörlő beszéd már régi rossz szokásod,
Természeteddé vála, véredbe vásott.
És terjed a’ szó,
A’ szélbe való.
Van morgadalom
És dörgedelem.
És a’ magyar ember,
Ki szólni sokat mer,
Mindig bele nyer,
’S ím, itt a’ süker!
Mondják, prókátor nép vagy, nemzetem,
Mulatságod sehogy sem szeretem.