Az epigramma minden bizonnyal a védegyleti mozgalommal szemben konzervatív oldalról megfogalmazott kritikákon gúnyolódik. Az ország elszegényedésének rémét felidéző krízisretorika a Védegylet legfontosabb mozgósító eszköze volt, amely már az országos szervezet megalapítása előtt is jellemezte az 1843/44-es országgyűlés vámügyi vitáit. Ezek során az ellenzék tagjai arra hivatkozva állították halaszthatatlanul sürgetőnek az aktuálisan fennálló, nemcsak igazságtalannak, hanem törvénytelennek is tartott, az országot „gyarmati sorba” süllyesztő, annak anyagi érdekeit Ausztria és az örökös tartományok gyarapodásáért feláldozó, gazdasági fejlődését akadályozó vámszabályok megváltoztatását, hogy azok egyszerre fenyegetnek az ország rohamos elszegényedésével és a nemzet politikai függetlenségének elvesztésével. Az egyes polgárok és a hon anyagi végromlásának lehetőségét, ennek nyomán pedig a nemzethalál rémét is felidéző argumentáció a vámügyi kérdés törvényi rendezésére tett kísérlet sikertelenségét követően, az azt – a korabeli kifejezéssel élve – „socialis téren” megoldani kívánó védegylet leghatékonyabb mozgósító eszközévé vált. (Ezekről lásd például Kosáry Domokos, Kossuth és a Védegylet: A magyar nacionalizmus történetéhez, A Magyar Történettudományi Intézet Évkönyve, Bp., Athenaeum, 1942, 449–451; 454–455; 461; 467–468; 474.)

Már maga az egyesület alapszabálya is igyekezett igen kritikusként bemutatni egykorú közönségnek a fennálló helyzetet, amelyben „a’ naponként rémítőbben terjedő köz elszegényedés’ örvényébe mindinkább több, és több honpolgárnak jóléte, szerencséje, nyugalma fogna sodortatni, s ez örvény el végre még nemzeti önállásunkat is eltemetéssel fenyegetheti”. (Vö. Az országos védegyesület alapszabályai és alakulásának rövid leírása, [h. n.], [k. n.], [é. n.], 10.) A polgárokat élőszóban vagy írásban a honi ipar pártolására buzdító szerzők nemritkán még ennél is határozottabban fogalmaztak, ahogy azt az 1845 tavaszán elhangzó zalaszentgróti beszédében Deák Ferenc is tette, aki szerint az országos mozgalom célja „nem csekélyebb, mint a’ hazának a’ temetkező sír’ partjáróli visszarántása”. (Deák Ferencz’ nézetei az Országos Védegyletről, Pesti Hírlap, 1845. március 30., 205.)

A veszély elhárítása érdekében történő mozgósítás során a védegylet mellett agitáló szövegek többször hasonlították a vásárlói szokásaikat a belföldi ipar felvirágoztatása érdekében megváltoztató hazafiak és honleányok helytállását a honvédelem múltbeli példáihoz. Ezt tette 1845 elején Deák Ferenc is: „Vannak minden időnek saját kötelességei: apáink pánczélban fizették le a’ hazának tartozásukat; de mig ők nem egyedül tüzhelyökért, hanem egész Europaért küzdött nehéz harczokban évek’ hosszu során szívök’ vérét folyatták, addig más nemzetek a’ béke’ olajága alatt az ipar és szorgalom’ pályáján előrehaladtak. Megtették tehát apáink, a’ mit tenniök kelle; mert hazát tartottak meg és hagytak hátra nekünk. Azonban igen roszul vélekednék, ki azt hinné, hogy csak harczok’ zivatara sodorhat el egy nemzetet; van még egy más, lassubb, de disztelen és aljas nemzeti halál is – a’ közelszegényülés, vagy nemzeti sorvadás. Ettől hazánkat megóvni a’ jelen időnek föltétlen parancsa, nekünk legszentebb kötelességünk, legmagasztosb honfitisztünk.” (Deák Ferencz’ nézetei az Országos Védegyletről, i. m.)